A legtöbb dolgot az elejéről érdemes kezdeni, szóval én is ezt teszem. Az egész úgy indult, hogy ez egyszeri alkalom lesz, az új kolisok számára. Bár Melinda néni körbekérdezett a szinten, nem túlzottan tolongtak a jelentkezők, de páran azért feliratkoztak. Elméletben én is kihagytam volna, de a lustaságomat legyőzve úgy döntöttem, elmegyek levegőt rontani, mert miért ne. Az első sétánk egy napfényes csütörtöki napon történt, amikor is a maroknyi kis csapatunk a Séd környékének felfedezésére és egy rejtett szobrocska megtalálásának reményében elindult. Csak én érkeztem pontosan, így végigkísérhettem a késők csigalassú gyülekezését. Amikor végre voltunk páran, a Benedek-hegy felé vettük az irányt, hiszen onnan mindent lehet látni, meg jó képeket is lehet készíteni. Igény szerint le is lehet onnan ugrani, de mi olyant nem csinálunk. Melinda néni megmutatta a tetejéről, hogy mik Veszprém nevezetesebb pontjai, meg persze egy rakat csodás fotó is született rólunk. Szerintem már itt eldőlt, hogy ilyen kirándulást még szervezünk, de ez csak a nap végén lett kimondva. Utána a Szerelem-szigetre mentünk, ahol szerény 3 éves itt tartózkodásom alatt egyszer sem jártam. Most már tudjuk, hogy a régen fűzfákban bővelkedő terület nevét az idejáró szerelmesek miatt kapta, na meg ezért, mert eredetileg két ágon futott itt a Séd patak. Ezen a ponton még mindig nem találtuk Kolodko legújabb művét, de nem adtuk fel a keresést. Végül egy hídfőn megpillanthattuk az oroszlánt meg a hátán ülő kislányt ábrázoló miniszobrot, így jó turista módra egyből fotózkodtunk is vele. Ekkor még jó meleg volt, szóval a kicsik kedvéért belelógattam a lábamat a Sédbe, ami nem fagyasztotta meg, ezt kitörő örömmel konstatáltam. A következő állomás a Margit romok volt, ahol többet is megtudhattunk a hercegnőről, de a többiekben mély nyomot inkább a pestisről és a középkorról hallott információk hagytak, amikkel a romokon ülve szórakoztattam őket. A következő héten ismét összegyűltünk, de ekkor már új emberek is csatlakoztak hozzánk. Ez alkalommal a Gulya-domb volt a cél, ott is a Gizella kilátó. Ezt nem kellett sokat keresni, a Séd partján haladtunk, ahol szembetalálkoztunk a játszótérrel. Ide visszafelé be is tértünk bolondozni. De persze előtte felmásztunk a kilátóba, ahol megcsodálhattuk a lenyugvó nap fényét. Eljutottunk a domb szélére is, ahol hosszasan beszélgettünk az élet nagy dolgairól. A harmadik héten is hasonló útvonalon mentünk, csak akkor a Laczkó-forrást próbáltuk megtalálni. Ezen a sétán már jó pár ember vett részt, utunkat folyamatos viccek és hangos nevetés kísérték. A forrásig ugyan nem jutottunk el, de ez senkit nem érintett meg, mert Melinda néni megígérte, hogy játszóterezhetünk visszafelé. 30 teljes percig hintáztunk, csúszdáztunk, pörögtünk és így vált a játszótér állandó megállóvá, hiszen lélekben mindenki gyerek, még ha tagadja is. Más is történt: szakkörré alakultak a kis sétáink, így több időt tölthetünk a szabad levegőn Veszprémet és egymást megismerve.
Bánhegyi Dóra Viktória